2018. december 14. péntek | Szilárda

III. Családi Nap

[Egyesületi album] | Esemény időpontja: 2018.09.08. 15:00 - 20:00

Szeptember 8-án rendezett harmadik alkalommal Családi Napot, Csepreg Város Önkormányzata és a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület a családok örömére. Idén új együttműködő partner a Szebb Holnapért Család- és Karrier Pont is segítette a rendezvény sikeres megvalósulását.


A Malomkertben felállított standok körül palacsintát és málnaszörpöt kínáltak, a játszótéri eszközökön, s a légvárban önfeledten szórakozhattak a gyermekek. Míg a család édesebb szájú tagja a lekvárral és kakaóval töltött édességet kóstolta, s a szülők a sörcsapnál álltak sorba, addig a színpadnál a büki Fitt Box sportolói látványos bemutatóval kötötték le az érdeklődők figyelmét. Mozgásból, aktív kikapcsolódásból ezt követően sem volt hiány, hiszen a Zsuzsi Fitness csoport tagjai álltak színpadra. A kisgyermekek által legjobban várt program a Holle Anyó színház előadása volt, akik az aranyszőrű bárány meséjét vitték színre ezen a napon. A kicsik tömött sorokban, lankadatlan figyelemmel követték végig az előadást. Nagy örömükre színes léggömbökből sem volt hiány, mindenkinek jutott egy-egy, de népszerű volt körükben a csillámtetoválás is, mely a Területi Gondozási Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálat jóvoltából jöhetett létre.


A napot Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármesterének köszöntője nyitotta meg. A rendezvény célja a közösségépítés, hiszen a városvezetés nem csak a fejlesztések iránt dolgozik elkötelezetten, hanem a fontosnak tartja a helyi közösség megerősítését is, hiszen egymásért tenni akaró, segítőkész polgárok azok, akik fellendítik a város életét. A programokból a képviselő-testületi tagjai is kivették részüket, Hárominé Orbán Erika alpolgármester és Szarka Anikó bizottsági elnök a palacsintasütősben jeleskedett, de Oláh Imre városi képviselő is szorgosan segédkezett a feladatokban.


A 2017. szeptemberét követően született gyermekek tiszteletére elültetésre került a város születésfája is, idén egy vadcseresznyére esett a választás. A Malomkertben elültetett csemete ágaira a szülők, egy a gyermekük nevével, születési dátumával és az „Isten hozott!” felirattal díszített medált is akaszthattak, mely azt hivatott kifejezni, hogy ez a fa mindannyijuké.


Vlasich Krisztián polgármester, egyesületünk elnöke köszönetet mondott minden lelkes együttműködőnek és egyesületi tagnak, akik segítették a színvonalas rendezvény létrejöttét.

Fotók
III. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi NapIII. Családi Nap
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu