Móka és kacagás a jubileumi Városi Gyermeknapon

[Egyesületi hírek] 2017. május 27. | Bajdó Bettina
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is május utolsó péntekén rendeztük meg Csepregen a Malomkertben a X. Városi Gyermeknapot, Egyesületünk, Csepreg Város Önkormányzata, a Csin-Talan Ifjúsági Egyesület, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és számos együttműködő partner összefogásának köszönhetően.

Móka és kacagás a jubileumi Városi Gyermeknapon

Az idei évben az időjárás kegyes volt, hiszen igazi önfeledt játékra és kikapcsolódásra alkalmas idő várta a gyermeknapra érkezőket.  A rendezvény első fellépői a Csepregi Óvoda csoportjaiba járó gyermekek voltak, a legkisebbek műsora most is önfeledt sikert aratott a közönség között. Őket követték a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola Kötélugró és Néptánc csoportjai, akik ugyanekkora tapsot kaptak a közönségtől. Az első blokk végén Csepreg Város Csillagvirág Mazsorett Csoportja lépett a színpadra, akik színvonalas produkcióval ajándékozták meg a jelenlévőket.

Ezt követte a rendezvény hivatalos megnyitója: elsőként Vlasich Krisztián, a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva azt az összetartást, amelynek köszönhetően immár 10. alkalommal rendeztük meg a Gyermeknapot a városban élők nagy örömére.

Oláh Imre képviselő, Csepreg Város Önkormányzat Családügyi, Kulturális és Ifjúsági Bizottság tagja saját gyermekkorát idézte fel köszöntőjében. Megtudhattuk, hogy akkoriban még nem ünnepelték külön a gyereknapot, de nagyon örültek minden egyes szabadban töltött percnek. Jól emlékszik, hogy milyen volt a barátokkal közösen játszani, fogócskázni, bújócskázni, focizni a réten.  Ma már a játékok másról szólnak, ám az az öröm, amit a játék okoz, ugyanaz. Annyit kért mindenkitől, hogy töltsenek el együtt egy olyan gyermeknapot, ami igazán összehozza a családokat.

Ezt követően folytatódtak a programok: a Csepregi Aikido Dojo bemutatója következett az Ataru Taiko gyermekcsoport közreműködésével, majd Szép Bence bűvész érkezett A világ legügyetlenebb műsorával. A gyerekeknek nagyon tetszett az interaktív műsor, sorban jelentkeztek, hogy egy-egy trükknél a bűvész segédei. A bűvészbemutató után sokan várták a tombolasorsolást, hiszen rengeteg játék talált idén is gazdára.

Ezt követően érkezett a gyermekek számára az igai meglepetés: egy 100 szeletes tortával kedveskedtünk az önkormányzattal közösen a jubileum kapcsán a gyermekeknek, melyet aztán közösen vágtunk fel.

Végül már csak egy műsorszám volt hátra, a nap befejezéseként a Miamanó Színház Miamanó Manóföldén című előadása mely igazán magával varázsolta a gyermekeket és a jelenlévőket.

A fellépők mellett természetesen idén is voltak kísérőprogramok. Nagyon népszerű volt az ugrálóvár és az óriáscsúszda, de nagy sikere volt a póni lovaglásnak, az arcfestésnek és a csillámtetoválásnak is. Éhen sem maradt senki: bárki válogathatott a pattogatott kukorica, a vattacukor, a gumicukor, a nyalóka és a kürtőskalács között.

Ezúton is köszönjük a fellépő csoportoknak a nagyon színvonalas műsort, a rendezvény együttműködő partnereinek és támogatóinak pedig az önzetlen odaadó segítséget!

Külön köszönjük, Majthényi Lászlónak a Vas Megyei Közgyűlés Elnökének kiemelt támogatását!

Kapcsolódó fotógaléria
X. Városi Gyermeknap
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu