2018. október 21. vasárnap | Orsolya

Répcementi Napok-Csepregi Búcsú

[Egyesületi hírek] 2018. augusztus 13. | Koszorú Mihály
2018. augusztus 10-12.-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Répcementi Napok-Csepregi Búcsú rendezvénysorozat,Csepreg Város Önkormányzata és a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület szervezésében.
Répcementi Napok-Csepregi Búcsú

Augusztus 10-én pénteken Kulcsár János elnök által vezetett Csepregi Roma Nemzetiségi Önkormányzat kispályás labdarúgással és pörköltfőzéssel, valamint számos fellépővel nyitotta meg a rendezvény sorozatot. Fellépett többek között Horváth Béla és zenekara, a Romano RitmoVili és Sanyi és végül Rupika. A hajnalig tartó jókedv garantált volt.

Szombaton este 18 órakor emlékeztek a hívek Máriára szentmise keretében a Boldogasszony Kápolnánál, melyet Ferling György ezüstmisés Nagylózsi plébános celebrált.

21 órától Steve Wolf DJ Retro Discoval várta a szórakozni vágyó fiatalokat a Malomkertben, melyben Sipos F. Tamás fergeteges koncertjére is táncolhattak a kilátogató vendégek.

Augusztus 12-én vasárnap ismételten szentmisével indult a nap. Juhos Imre a Győri szeminárium spirituálisa celebrált. A délután sok nevetést, jókedvet és fergeteges hangulatot tartogatott. A Farkas Sándor Egylet – Mátyás király tréfái című előadását tekinthették meg elsőként a kilátogató vendégek, majd Oláh Imre Csepreg Város Önkormányzat Családügyi, Kulturális és Ifjúsági Bizottságának tagja és Majthényi László a Vas megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédével nyitotta meg a rendezvényt. Mindketten a hagyományok ápolásának szükségességét, a család fontosságát és az együtt töltött minőségi időt emelték ki beszédükben. Őket követően a kisebbek számára nyújtott szórakozást a Zabszalma Együttes, mely énekbe foglalt versekkel és játékos találós kérdésekkel szórakoztatta a gyermekeket.

Nem sokkal később Benk Dénes a Showder klubból ismert humorista nagysikerű előadásától zengett a sátor, szem nem maradt szárazon a nevetéstől. Csepreg Város Mazsorett csoportjának fellépése sem maradhatott el. Az elmúlt évekhez hasonlóan ünnephez méltó koreográfiával kápráztatták el a közönséget.

A színvonalas fellépést követően Vlasich Krisztián Csepreg Város Polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „Csepreg az otthonunk, amelyet erővel, hittel, kitartással építünk napról napra. Sikeres pályázatainkból, újításainkból, fejlesztéseinkből a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki profitálhat. Munkánk gyümölcsének együtt tudunk örülni az ilyen alkalmakkor, mint a Mária- napi búcsú”, köszönetet mondva a fellépőknek, a segítőknek, a támogatóknak.

Ágh Péter országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy akik ezen a napon elismerést kapnak, azokban igazi „csepregi szív” dobog. Maga is e szerint dolgozik a helyiek támogatásával, és az együttműködés nyomán számos pozitív döntés született már a város érdekében. Bejelentette: újabb pályázaton is sikerrel szerepelt Csepreg, 15 millió forintot kap a város az Árpád utca felújítására.

Az ünnepi köszöntőket és beszédeket követően a város kitüntetéseinek átadására került sor. Elsőként a Tiszta udvar rendes ház pályázatának nyerteseit díjazták.

Első helyezést ért el: Plank Ferenc és Plank FerencnéMásodik helyezett lett: Horváth Ildikó, harmadikként pedig Csupor László részesült elismerésben és pénzjutalomban.

Csepreg Város Díszpolgára díjat Kóbor Ferenc kapta, míg Csepreg Város Életmű díját Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsanna vehette át. Mindketten példamutató életükkel, a városért végzett alázatos munkájukkal érdemelték ki a megtisztelő kitüntetést.

Csepreg Város Szolgálatáért díjban részesült: védelmi és rendészeti tagozatban Horváth István, egészségügyi tagozatban Jákli Antalné, nemzetiségi tagozatban Kissné Krály Mária, kulturális tagozatban dr. Balogh Jánosné dr. Horváth Terézia, szociális és gyermekvédelmi tagozatban Dömötör Ferencné és oktatási tagozatban Frankné Lukács Ágnes.

Polgármesteri Elismerésben részesült:

Babos Anna, az általános iskola 8 éve alatt elért példamutatómagatartásáért és szorgalmáért. Hetyési Katalin és a Vas Népe döntőjébe bejutott ladikverseny részvevői: Ambrus Angelika, Gaján Réka, Horváth Hanna, Szabó Laura és Vigh Adrienn a versenyen elért kimagasló helyezésükért vehették át az oklevelet.

Hódosi Ottó a városért tett kitartó munkájáért, Sárai Lajosné az iskolában végzett alázatos munkájáért érdemelte ki az elismerést. Horváth Istvánné a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatalban évekig végzett munkájáért, Horváth Lászlóné az óvodában végzett alázatos és kitartó munkájáért, Taródi Ferenc és Taródi Ferencné a város kultúrájáért, hagyományőrzéséért végzett munkájukért érdemeltek elismerést.

A díjazásokés elismerések átadása után Nagy Jonathan bűvész produkciója kápráztatta el a közönséget. Az átváltoztatáson át az eltüntetésen keresztül a lebegtetésig minden volt.

Az est fénypontjaként neves sztárvendéget köszönthetett a nagyérdemű közönség. A Liszt Ferenc és Kossuth díjas művésznő Kovács Kati énekeltette meg a megjelent polgárokat. Fergeteges hangulatot és csodás pillanatokat szerzett minden jelenlévőnek. Vidámsága és közvetlensége elvarázsolta az embereket.

A kiváló koncert hangulatot tovább fokozta Nótár Mary fellépése, aki szó szerint megtáncoltatta a jelenlévő több száz fős közönséget, akik aztán a hajnalig tartó bálbanaz Unicum együttessel rophatták a táncot. Egész nap vidámpark, légvár, óriáscsúszda és a színes búcsúi forgatag várta a családokat, akik ismét egy felejthetetlen és vidám hétvégét tölthettek el együtt barátaik, rokonaik és ismerőseik társaságában.

Kapcsolódó fotógaléria
Répcementi Napok-Csepregi Búcsú
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu