2024. április 18. csütörtök | Andrea, Ilma

Harmadszor rendeztünk családi napot!

[Egyesületi hírek] 2018. szeptember 10. | Koszorú Mihály
Szeptember 8-án rendezett harmadik alkalommal Családi Napot, Csepreg Város Önkormányzata és a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület a családok örömére. Idén új együttműködő partner a Szebb Holnapért Család- és Karrier Pont is segítette a rendezvény sikeres megvalósulását.
Harmadszor rendeztünk családi napot!

A Malomkertben felállított standok körül palacsintát és málnaszörpöt kínáltak, a játszótéri eszközökön, s a légvárban önfeledten szórakozhattak a gyermekek. Míg a család édesebb szájú tagja a lekvárral és kakaóval töltött édességet kóstolta, s a szülők a sörcsapnál álltak sorba, addig a színpadnál a büki Fitt Box sportolói látványos bemutatóval kötötték le az érdeklődők figyelmét. Mozgásból, aktív kikapcsolódásból ezt követően sem volt hiány, hiszen a Zsuzsi Fitness csoport tagjai álltak színpadra. A kisgyermekek által legjobban várt program a Holle Anyó színház előadása volt, akik az aranyszőrű bárány meséjét vitték színre ezen a napon. A kicsik tömött sorokban, lankadatlan figyelemmel követték végig az előadást. Nagy örömükre színes léggömbökből sem volt hiány, mindenkinek jutott egy-egy, de népszerű volt körükben a csillámtetoválás is, mely a Területi Gondozási Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálat jóvoltából jöhetett létre.

A napot Vlasich KrisztiánCsepreg város polgármesterének köszöntője nyitotta meg. A rendezvény célja a közösségépítés, hiszen a városvezetés nem csak a fejlesztések iránt dolgozik elkötelezetten, hanem a fontosnak tartja a helyi közösség megerősítését is, hiszen egymásért tenni akaró, segítőkész polgárok azok, akik fellendítik a város életét. A programokból a képviselő-testületi tagjai is kivették részüket, Hárominé Orbán Erika alpolgármester és Szarka Anikó bizottsági elnök a palacsintasütősben jeleskedett, de Oláh Imre városi képviselő is szorgosan segédkezett a feladatokban.

2017. szeptemberét követően született gyermekek tiszteletére elültetésre került a város születésfája is, idén egy vadcseresznyére esett a választás. A Malomkertben elültetett csemete ágaira a szülők, egy a gyermekük nevével, születési dátumával és az „Isten hozott!” felirattal díszített medált is akaszthattak, mely azt hivatott kifejezni, hogy ez a fa mindannyijuké.

Vlasich Krisztián polgármester, egyesületünk elnöke köszönetet mondott minden lelkes együttműködőnek és egyesületi tagnak, akik segítették a színvonalas rendezvény létrejöttét.

Kapcsolódó fotógaléria
III. Családi Nap
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu