2024. március 29. péntek | Auguszta

Idősek napja

[Egyesületi hírek] 2017. október 1. | Bajdó Bettina
Csepreg Város Önkormányzata és a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület szeptember 30-án, a Petőfi Sándor Művelődési – Sportház és Könyvtár színháztermében szervezte meg idősek napi rendezvényét. Méltó módon szerettük volna köszönetet mondani azoknak, akik köztük töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Sok pozitív visszajelzést kaptunk a rendezvény után.
Idősek napja

Az idősek világnapját 1991-ben rendezte meg először az Egyesült Nemzetek Szervezete, Csepregen azonban idén döntöttek úgy először, hogy hagyományteremtő szándékkal, egész estére szóló programokkal lepik meg a szép kort megélt lakosokat – tudtuk meg Vlasich Krisztián polgármestertől, aki azt hangsúlyozta, hogy a mi világunk az idősek és elődeik munkásságával kezdődött. Rengeteget tettek értünk lelkiismerettel, becsületes, szorgalmas munkával. Ők építették ezt a várost, megteremtve azokat a kiváló alapokat, melyekre a jövőnket építhettük és építjük tovább.

Az egyesületünk elnöke, a város polgármestere elmondta még, hogy az egyesületnek és a önkormányzatnak is nagyon fontosak az idősek, ezért minden évben igyekeznek újabb és újabb lehetőségekkel bővíteni az ellátásukat, mindennapjaik kényelmesebbé tételét. Jelenleg is azon dolgoznak, hogy minél egészségesebb, aktívabb időskort élhessenek meg, s ehhez a várostól is mind több támogatást kapjanak.

Vlasich Krisztián beszéde végén azt kívánta az idős- és szépkorúaknak, hogy bajaik, problémáik ellenére is élvezzék az életük minden egyes pillanatát, mert hatalmas ajándék az élet.

A rendezvényen feleségével részt vett, Ágh Peter országgyűlési képviselő is, aki beszédében tiszteletét és megbecsülését fejezte ki a szépkorúaknak. Kiemelte: egész Csepreg büszke arra a teljesítményre, amelyet családjukért, településükért és a Hazánkért elértek. A képviselő emlékeztetett: a Kormány az elmúlt időszakban nyugdíjasokat érintő intézkedések és bejelentések réven igyekszik kifejezni köszönetét.

A műsor az 1960-as évek slágereivel folytatódott: felcsendültek többek között a Csak egy tánc volt, a Szeretni bolondulásig, a Gedeon bácsi, az Állj meg kislány, a Két összeillő ember és a Csókkirály című híres nóták. Az előadás szünetében egy pohár frissítővel vendégelték meg a szép számmal megjelent ünnepelteket, majd az este második részében operett dalokkal folytatódott a műsor. Tópál Szilvia és Kurkó József előadásában olyan dalokat hallhatott a közönség, mint az Egy kis édes félhomályban, a Pesti nő, az Oda vagyok magáért, a Piros pezsgő, a Köszönöm, hogy imádott. Az est fináléval ért véget, melyet a közönség hatalmas vastapssal jutalmazott.

A tervek szerint a városvezetés és az egyesület minden évben hasonló módon kedveskedik majd a városban élő szépkorúaknak. 

Kapcsolódó fotógaléria
Idősek napja
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu