2024. március 29. péntek | Auguszta

A fiataloké a jövő

2010. szeptember 22.
forrás: Vas Népe | szerző: Tersztyánszky Krisztina

A fiataloké a jövő

TERVEK: Ifjúsági koncepciót fogadott el a város vezetése

2010. szeptember 22. | Szerző: Tersztyánszky Krisztina

Csepreg – 2014-ig szóló ifjúsági koncepciót fogadott el legutóbbi ülésén a képviselő-testület. A tervezethez kapcsolódó cselekvési terv tárgyalását azonban már a következő testületre hagyták.

A kisvárosnak régi gondja, hogy az iskolázottabb fiatalok elvándorolnak Csepregről, mert itt nem látják biztosítottnak saját és gyermekeik jövőjét. Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek már eddig is több próbálkozást tettek a helyzet javítására, ám az utóbbi évek gazdasági nehézségei nem tettek jót ennek a tendenciának. A Kulturális, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság tagjai ezért jónak látták, ha a tennivalókat keretbe foglalják. Az ifjúsági koncepcióban megfogalmazódott célok között szerepel a pályakezdők elhelyezkedésének megkönnyítése, a közművelődési feltételek javítása, az ifjúsági klub szakmai fejlesztése, az egészségnevelés, a sporttevékenység javítása. – A koncepció elfogadásával az önkormányzat kötelezettséget is vállal arra, hogy a súlyának megfelelően kezeli, az ifjúság ügyét- magyarázza Vlasich Krisztián, a bizottság elnöke. – A városban sok hagyományteremtő program útjára indult. Az utóbbi években azonban egyre több jó kezdeményezés esik a forráshiány áldozatává.

Az elmúlt néhány évben számos közkedvelt kultúrát közvetítő, közösségépítő program vert gyökeret a városban Városi gyereknap, Holnapért kupanap, Mikulás a Főtéren, Répcementi Napok, Civil Nap, csapatépítő táborozások… Kár lenne, ha a hagyományuk pénzhiány miatt megszakadna.

Az idén például már a Répce-menti napokat sem tudtuk megtartani, s így elestünk a megyei önkormányzat támogatásától is. Tisztában vagyunk vele, hogy az önkormányzat kötelező feladatai elsőbbséget élveznek. A fiatalokra való odafigyelés ugyan nem kötelező, de erkölcsi fontossága felmérhetetlen, hiszen a jövőt a fiatalok jelentik a város számára.

A képviselő hozzáteszi: olyan konkrét feladatok várnak megoldásra, mint a felsőoktatásban tanuló diákok támogatásának emelése, az első lakáshoz jutók támogatásának átgondolása. Több figyelmet igényelnek a kultúrát közvetítő, közösséget teremtő rendezvények. Az ifjúság nem azt kéri, hogy jusson mindenre pénz, viszont egy jó kezdeményezés se essen már kútba azért, mert nem tudják finanszírozni. Ha az önkormányzat csak egy szerényebb részt vállal, ezt megsokszorozzák az ifjúsággal foglalkozó intézmények, civil szervezetek, az öntevékeny csepregiek. A bő húsz oldalas ifjúsági koncepció elkészítését az ifjúság körében végzett felmérések előzték meg, majd véleményezték, megtoldották azt gondolataikkal az illetékes intézmények, és ifjúsági egyesületek is. Így a lehető legteljesebb képet sikerült kapni arról, ami a fiatalokat Csepregen foglalkoztatja. A dokumentum iránymutatása az önkormányzat számára, mely remélhetően garantálja, hogy terveikben a fiatalokkal is számolnak. A cselekvési tervet, az elképzelések konkrét pénzügyi vonzatával már a következő testület feladata lesz beépíteni a 2011-es költségvetésbe.

Kapcsolódó fájl
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu