A főtéren járt a Mikulás
Az egyesület fiataljai fontosnak érzik, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek
2008. december 19. | Szerző: Tersztyánszky Krisztina
Ebben az évben december ötödikén is látványos Mikulás-program várta a gyermekeket a városközpontban.
A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület és a Területi Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának közös szervezésében már több éve sikeresen rendezik meg a Mikulás a főtéren elnevezésű programot. Nem volt ez másképp ebben az esztendőben sem.
A sötétedés után, öt órakor kezdődő rendezvényen a hangulatosan kivilágított főtér fényei alatt, muzsikával, énekkel, forró teával és forralt borral várta a szépszámú gyermeksereg a télhozó nagyszakállú Mikulást, aki a legszebben éneklőknek, verselőknek édességet osztogatott puttonyából. Aztán felkerekedett, hogy – hó hiányában- hintón induljon el hagyományos ajándékosztó körútjára. A jó szervező munkának és a már bevált hatékony szervezeti együttműködésnek köszönhetően több mint száz gyermek jutott ajándékhoz az idei évben is.
A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület fiataljai remélik, hogy a nagyszakállúval való személyes találkozás során sikerült egy mosolyt, egy kis örömet csalni minden gyermek arcára.
A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.
Levelezési cím: | 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11. |
Elnök: | Vlasich Krisztián |
Telefonszám: | 20/968-7350 |
E-mail: | szebb-holnapert@index.hu |
Honlap: | www.szebbholnapert.hu |