A legmélyebb pontról is van újrakezdés!

2013. május 9.
forrás: www.repcevidek.hu | szerző: Sulics Bogi

Dr. Zacher Gábor toxikológus látogatott Csepreg városába

a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület és az UNIRIV Kft., a TÁMOP Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok rendezvény-sorozatának egyik meghatározó programjaként. „ Egészségünk és a drogok, ahogy a toxiológus látja" című előadására megtelt a felújított Ipartestületi Székház. Szülők, pedagógusok, egészségügyi dolgozók mellett nagyon sok fiatal is kíváncsi volt a drogokkal kapcsolatos tényekre.

Vlasich Krisztián, az egyesület vezetőjeként köszöntötte Zacher Gábort, majd a toxiológus elmondta, hogy a drogok használata már a sámánok korára vezethető vissza, majd a tudatmódosítók jellegzetességit, előállítását mutatta be, végig követve a drogok „fejlődését". Szemléltetésként híres emberek műveit, zenéit láthattuk. Sokakat meglepett, hogy mennyi híresség használta alkotásához a drogokat. A főorvos felhívta a figyelmet, hogy bár ezek az örök időkre megmaradnak, de senki se így akarjon hírnévhez jutni. Pókokkal való kísérlettel megláthattuk, hogy milyen hatással van a szervezetre a különböző szerek használata. Nagyon elgondolkodtató volt a képek látványa.

Az előadás után lehetőség volt a közönségnek a dedikálásra, beszélgetésre a toxiológussal, így volt alkalmam vele interjú készíteni.

Főorvos úr! Neves orvos dinasztiából származik. Miért a toxiológiai pályát választotta?

-Baleseti sebésznek készültem, és az is voltam 10 évig, majd jött a gumiallergia (nem tudtam gumikesztyűt használni) , ezért kénytelen voltam váltani. Mindig is a sürgősségi ellátásban dolgoztam és ez is annak a része, sőt jelentős része. Ez a családom mellett a másik nagy szerelem.

Nagyobb kihívást jelent ez, mint a sebészet?

-Én úgy gondolom, hogy a kettő között nincs különbség. Ott van a beteg mindkét esetben és meg kell oldani a problémát, ha nem sikerül, akkor meghal a páciens. Fontos, hogy minél előbb szakszerű ellátást kapjon.

Mennyire vannak kitéve a kisebb településen lakó fiatalok a drogoknak?

-Az Önök települését figyelembe véve, nem akkora a kísértés. Itt a gyerekek 14 éves korig védett környezetben vannak. Itt mindenki mindenkit ismer nagyjából, a maga előnyeivel és hátrányaival együtt. Itt az emberek kiszúrják az idegen alakokat, mint például engem is, mikor ideérkeztem a település határába és egy kicsit megálltam. Egy fiatalember kérdezte, hogy mit keresek, s hogy segíthet-e.

Tehát itt sokkal nehezebb elbújni az emberek elől, mint például Szombathelyen.
Továbbtanuláskor viszont kikerülnek innen, a védőburokból. Ez mennyire befolyásolja a fiatalok életét ilyen szempontból?

-Még ha a közelbe megy is tanulni, mégis egy más világba csöppen bele. Ott már el tud bújni, nehezebben lehet kiszűrni a kétes alakokat. Minél nagyobb településre megyünk, annál inkább kisebb embereknek tűnünk. Nagyobb a szórakozási terük.

Az nem megoldás, hogy a gyereket nem engedjük el bulizni, de ilyenkor hogyan tudja a szülő megakadályozni, hogy a gyereke távol maradjon a tudatmódosítóktól?

-Azt például, hogy az italába tesznek bele valamit, azt nem mindig lehet megakadályozni, csak úgy, ha üresen hagyja a poharát. A többi meg rajta múlik, valamint azon, hogy otthon mit teszünk a puttonyába. Van-e olyan értékrendje, amit otthonról visz, hogy tud nemet mondani. Merjünk nemet mondani! Ez nagyon fontos. A döntést Ő hozza meg. Mi csak segíthetünk neki a döntés meghozása előtt. A mai családokban az egyik hibaforrás a kommunikáció hiánya. Ijesztő tény, hogy a szülők átlagosan csak 7 percet beszélnek a gyerekkel, s akkor is csak standart kérdéseket tesszük fel: Mi volt a suliba? Nem feleltél? stb. Fontos, hogy a szülő és a gyermek egyenlő partnerként kezelje egymást. Beszélgetni kell velük az értékrendekről, a szociális mintáról, viselkedéskultúráról. Ezek döntően befolyásolják a fiatalok életét, hiszen nem mindig foghatjuk a kezüket.

Sokan azért kerülnek rossz társaságba, mivel szeretnének beilleszkedni egy-egy bandába. Ilyenkor mit tehetünk?

-Ez a megfelelő kortárscsoport választáson múlik. Ilyenkor meg kell találni azt a társaságot, ahol jól érzi magát. Magyarán, ha nem érzem jól magam egy társaságban, akkor nem nekem kell brahizni, hanem megkeresni azokat az embereket, akik feltételek nélkül is elfogadnak. Lényeges a pozitív szülői példamutatás is, hiszen ez a gyerek számára követendő példa. Véleményem szerint az elrettentés kevésbé lehet eredményes, sokkal hatékonyabb a családon belüli bizalom. Hiszen mikor már szerekhez nyúl a gyerek, azok megváltoztatják, de a változásba nem tudunk beleszólni. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a legmélyebb pontról is van újrakezdés!

Melyek a leggyakoribban használt drogok?

-Még mindig a marihuána vezeti a sort. Viszont az már jó hír, hogy a drogot használók száma ugyan még emelkedik, de nem olyan nagyságban, mint jó pár évvel ezelőtt.

Eléggé zsúfolt nap után vagyunk, s a fáradtságnak semmi nyoma nem látható Önön. Mi ennek a titka? Van Önnek káros szenvedélye?

-Ha ez nagyon megviselne, akkor nem tudnám csinálni. Számomra is nagyon fontos a megfelelő családi háttér, ahol feltöltődhetem. Nekem is van függőségem, az egyik a pipázás és azok gyűjtése, másik pedig a mogyorós csokoládé. Kávé helyett pedig teázom. Ez a pálya egy nagy kihívás: vér, verejték, könnyek...

Köszönjük szépen dr. Zacher Gábornak, hogy ezen az estén nagyon sok fontos és érdekes információkat kaphattunk a drogokkal kapcsolatban.

Kapcsolódó fájl
Cikk letöltése (309.6 Kb)
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu