2024. április 18. csütörtök | Andrea, Ilma

Régiós bemutatkozási alkalom

2007. július 6.
forrás: Vas Népe | szerző: Tersztyánszky Krisztina

Régiós bemutatkozási alkalom

 

2007. július 06. | Szerző: Tersztyánszky Krisztina

Hatodszor rendezi meg hétvégén a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület a Nyugat-dunántúli Nyári Napok programsorozatát.

A program július 7-én, szombaton délután három órakor kezdődik a Malom-kertben. A nagyszínpadon különböző tánccsoportok dinamikus koreográfiái követik egymást. Időközben lesz bemutató egészséges kerti terményekből és szelektív hulladékgyűjtésből, a Logo Mobil Ifjúsági Szolgálat kínálatával is megismerkedhetnek a fiatalok. Fél hétkor kutyaszépségverseny kezdődik, majd bál zárja a napot.

Vasárnap délután ugyancsak háromkor kezdődik a program, melynek során a Nyugat-dunántúli Régió művészeti csoportjai mutatkoznak be Cáktól Győrvárig. Az előző napi folyamatos bemutatók mellett vasárnap készségfejlesztő kézműves foglalkozások és anonim drogtanácsadás is várja a fiatalokat. Késő délután Koós János és Dékány Sarolta énekel, majd Unikum-bál zárja a két napot.

Kapcsolódó fájl
Cikk letöltése (381.6 Kb)
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu