2021. március 8. hétfő | Zoltán

Sokan léptek fel a gyermeknapon

2013. június 3.
forrás: www.vasnepe.hu | szerző: Tersztyánszky Krisztina

Tánc, sport, zumba, színház és történelmi időutazás is szerepelt a programban.

A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület múlt pénteken immáron hatodszor rendezte meg a városközpontban a gyermeknapot. Helyi és vendég fellépők szórakoztattak.

A színvonalas, búfeledtető program sikeres megvalósulását ezúttal is számos intézmény, egyesület, csoport és magánszemély segítette.

Vlasich Krisztián egyesületi elnök megnyitója után változatos stílusú szórakoztató programok vették át a főszerepet a nagyszínpadon. A színes kavalkád azt is megmutatta - immáron nem előszőr - , hogy a kisváros nem szűkölködik tehetséges fiatalokban, művészeti csoportokban.

Először az óvodások léptek színpadra néptánc műsorukkal, majd az általános iskolás színjátszók varázsolták el a pénes közönséget "Pom Pom és a lesből támadó ruhaszárító kötél" című előadásukkal.

Ezt követően az iskola első osztályosai is megmutatták néptánctudásukat.

Sokan várták őket és be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket: Pink Panthers Rock and Roll Klub produkciója még jobban felpörgette az amúgy is jó hangulatot.

A Kardos Attila vezette Aikido csoport önvédelemre, a Csepregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület látványos bemutatója pedig a veszély esetén szükséges beavatkozásokra tanította az ámuló aprónépet.

Szombathelyről érkezett a Vas Vármegye Lovagjai Hagyományőrző Egyesület, akiknek jóvoltából egy középkori harci bemutatóra "utazhattak" a kiváncsiskodók, sőt ki is próbálhatták a harci viseleteket és kardokat.

Közben elindult a zumba őrület is: Barasits Edina vezetésével kicsik és nagyok ropták a táncot a jobbnál jobb zenékre.

Az események több helyszínen zajlottak. A malomkerti sportlétesítményben a helyi sportegyesület utánpótlás sportolói Zsuppán Attila edző vezetésével mutatták be tudásukat.

A nagyszínpad mellett légvár, csúszda és más attrakciók várták a gyerekeket, majd végül a Kisvakond világkörüli útja című mesejáték tette fel a koronát a jól sikerült délutánra.

Kapcsolódó fájl
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu