Sorban meggyújtják a gyertyákat

2012. december 17.
forrás: Vas Népe | szerző: Tersztyánszky Krisztina

Nyolcadik alkalommal rendezte meg december elején a Mikulás a fő téren című programját a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület és a Területi Gondozási központ.

A nagyszakállú hagyományosan elsőként a Területi Gondozási Központ idős lakóit látogatta meg, ahol jókedvével és apró ajándékaival idén is sikerült mosolyt csalni az idős otthon lakóinak arcára. A Mikulás ezt követően érkezett meg hintóján krampuszai kíséretében a főtéri Promenádra, ahol már hatalmas gyereksereg várta a város feldíszített karácsonyfája körül. A kilátogató gyermekek és felnőttek az idei évben nemcsak a Mikulás érkezését várták nagy izgalommal és kíváncsisággal, hanem az óvodás és alsó tagozatos gyermekek számára meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetését is.  A gyerekek rajzaikon megmutathatták, hogyan képzelik el a Mikulás-várást száz év múlva. Az 55 pályázat közül a három nyertest értékes gyermekjátékokkal díjazta a szervező egyesület. A nagyszakállú minden gyermeknek apró édességgel és cukorkával kedveskedett. A résztvevőknek lehetőségük nyílt aprósütemények megvásárlásával az Idős Lakókért Alapítványt is támogatni. A csepregi adventi programok keretében idény is minden gyertyagyújtásra jut valami kedves műsor és soha nem maradhat el a forró tea és a forralt bor sem. Fellépett már a Répce Citerabarátok Köre, az iskola színjátszói és Csepreg Város Zenekara.  A további napokban szerdán öt órakor a zeneiskola növendékei adnak koncertet, advent utolsó vasárnapjának délutánján pedig jótékonysági vásár hívogatja a lakosságot. Négy órakor az ifjúsági hittancsoport mutat be szabadtéri pásztorjátékot.

Kapcsolódó fájl
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu