Tánc, zene, avagy idén is Nyári Napok

2007. augusztus 10.
forrás: Promenád | szerző: Réczeg Katalin

Tánc, zene, avagy idén is Nyári Napok

Ismét jókedv, zene, nyüzsgő sokaság és fellépők színes kavalkádja töltötte be a csepregi Malomkertet július első hétvégéjén. a Szebb Holnapért Egyesület idén hatodik alkalommal rendezte meg a Nyugat-dunántúli Nyári Napokat.


A rendezvényt a hagyományok szerint szombat délután az egyesület elnök, Vlasich Krisztián nyitotta meg, ezt követően a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a kedves látogatókat. A hivatalos megnyitó után sorra váltották egymást a táncosok, akik közül néhányan már törzsvendégei a Nyári Napoknak. Nem maradhatott el a helyi csaoportok bemutatkozása sem, hiszen az egyesületnek az is a célja, hogy teret adjon számukra az otthoni szerepléshez, ezzel is erősítve a civil szféra kapcsolatait és együttműködését.

Mint minden évben idén is igyekeztek valami újdonsággal szolgálni az érdeklődőknek, ennek megvalósításában idén a Borbarát Hölgyek nyújtottak segítséget, így ismerkedhettek meg a kilátogatók az Egészségstanddal és termékeivel. A régi - új kezdeményezésnek számító kutyaszépségverseny most is nagy sikert aratott a csepregi állatbarátok és kutyatulajdonosok között.


Ahogy megszokhattuk, a vasárnapi műsorkezdés a kicsikre helyezte a hangsúlyt, hiszen egy jól ismert történetet adtak elő a Holle Anyó Színház remek színészei. A gyerekek a mesejáték után sem unatkoztak, mivel a Logo Mobil Szolgálat számos ügyességi és számítógépes játékkal várt rájuk, részt vehettek kézműves foglalkozáson, de meglátogathatták az arcfestő sátrat is. A délutáni program igazi csaialádi hangulatot teremtett, amíg a gyerekek játszottak, a szülők és nagyszülők is számos programmal foglalhatták el magukat. A színpadon pergő citeraszó és örökzöld népdalok mellett tüzes talpú táncosok adták elő a Kárpát-medence szinte összes néptáncát. Mindemellett a felnőttek homokterepjárókat tesztelhettek, hasznos információkra tehettek szert a drogsátornál, és továbra is látogathatták az Egészségstandot. Nem maradhatott el a régi idők, táncdalfesztiválok hangulatát visszahozó esti program, amit idén Koós János és Dékány Sarolta töltött meg dallammal és énekkel, ezzel megalapozva az esti bál sikerét.

Az immár igazi hagyománnyá vált Nyári Napok egyre több helyi és vidéki érdeklődőt vonz, így az egyesület bizakodva fog hozzá a következő évio program felépítéséhez, de a "szebb holnapra" és a közeljövőre gondolva a többi egyesületi program megszervezéséhez is.

Kapcsolódó fájl
Cikk letöltése (991.2 Kb)
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu