2024. április 19. péntek | Emma

Ünnepelt a megye ifjúsága

2007. július 10.
forrás: Promenád | szerző: Hetyési Katalin

Ünnepelt a megye ifjúsága

Gazdag programmal várta a megye ifjúságát június 2-án Csepreg. Átadták Vas megye Közgyűlésének isjúsági elismeréseit, ezután a civil egyesületek mutatkoztak be a nap folyamán.

Csepregről indult tíz évvel ezelőtt a kezdeményezés a megye ifjúságának összefogására. Az akkori CSIN-talan Ifjúsági Egyesület szervezte meg az első találkozót. A rendezvényt azóta a megye több települése befogadta, és most ismét Csepreg volt a házigazdája.

Háromi Jenő, Csepreg polgármestere köszöntötte a megjelenteket és nyitotta meg a megyenapot. Majd Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke összefoglalta az elmúlt tíz év eseményeit. Ezt követően Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke átadta az elismeréseket. Vas megye önkormányzata szolgálatáért az ifjúsági tagozat kitüntetésében részesült Csikós Györgyné, a sárvári Tinódi Lantos Sebestyén gimnázium tanára. Alapító és elnökségi tagja a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetségnek, és létrehozta a sárvári Mazsorett Alapítványt. Joós Tamásnak, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatójának a közművelődés területén végzett kiemelkedő munkáját díjazták. Némethné Kovács Szilviát, a győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola igazgatóját kiemelkedő pedagógusi munkájáért jelölték a díjra. Az egész napos programon mindenki találhatott magának kedvére valót. Ifjúsági expo, filmsátor, divat- és sminkbemutató, kézműves foglalkozások, sport és ügyességi játékok várták az érdeklődőket. A kulturális egyesületek nonstop váltották egymást a színpadon, és a hazaiak mellett burgenlandi és szlovák csoportokis felléptek a műsorban. Este a No Thanx együttes koncertje zárta a rendezvényt.

A szervezésben a Vas Megyei Közgyűlés, Csepreg Város Önkormányzata, a CSIN-talan Ifjúsági és Turisztikai Egyesület, a Szeb Holnapért Egyesület, valamint a helyi művelődési ház vett részt.

Kapcsolódó fájl
Cikk letöltése (814.9 Kb)
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu